A kutatási eredmények és az ötletek minél több rétű hasznosítása a célja annak az együttműködésnek, amelyet 2020. szeptember 23-án írt alá a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.
Az intézmények vezetői jövőbe mutatónak nevezték az együttműködést, amely a külföldi egyetemek mintájára abban segíti az innovációs ökoszisztémában tevékenykedőket, hogy a szellemi tulajdonukat megvédjék és azt hasznosítani is tudják.
A két intézmény közötti megállapodásnak része, hogy az SZTNH szolgáltatásaival, szakértőivel, valamint tantervvel; az oktatáshoz vendégelőadókkal és tankönyvekkel támogatja az egyetemet. Továbbá pályázati lehetőséget és szakmai gyakorlati helyet biztosít a hallgatóknak. A későbbiekben közösen szerveznek szakmai programokat és kutatási bemutatókat is. Az aláírt szerződésnek köszönhetően nő az egyetem oktatói és hallgatói közösségének iparjogvédelmi és szerzői jogi jártassága, nagyobb figyelmet kap az egyetem intézményi keretei között kifejlesztett kutatási eredmények jogvédelme és a hasznosítása.
A rendezvényen Jókúti András, a BME Felsőoktatási és Ipar Együttműködési Központ BRIDGE irodájának iparjogvédelmi vezetője bemutatta a „Startup IP Guide” című kiadványt, amely segít a hallgatóknak, hogy vállalkozásuk elindításánál, vagy az oktatási és kutatási eredmények felhasználásánál felkészülten tudjanak a nyilvánosság elé, vagy éppen piacra lépni.
Jókúti felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar egyetemeken még gyerekcipőben jár a „spinoff” hasznosító vállalkozások alapítása, ennek változása azonban elengedhetetlen a későbbiekre nézve, hiszen piaci jelentősége is van az egyetemen kifejlesztett találmányok hasznosításának.
Az eseményről készült teljes cikket az alábbi linkre kattintva tudják elolvasni: